Virginitas foecunda

A szeretet a leginkább elkoptatott, lejáratott és kiüresedett szavaink egyike. Ráadásul napjainkban az ingyenesség mint olyan rögtön gyanút ébreszt: itt lapul valami, aminek – ha élünk a lehetőséggel – előbb-utóbb megisszuk a levét. Nem feltétlenül haszon, egyszerűen valami „egyéb", ami nem juthat tudomásunkra, s amit nem is fogunk soha világosan látni. Vagyis az ingyenesség átverés, árulás, csapda. Pedig talán legmélyebben pont arra vágyunk, hogy szeretve legyünk, de nem egyébért, hanem egész szívből, megunhatatlan, apadhatatlan egyszeriségben, örökre. „Cserébe" sem vágyunk másra, minthogy ingyen viszont szerethessünk, egész szívünkből, személyiségünk sajátos karakterével fűszerezve, fogyhatatlanul.

Ferdinand Ulrich utolsó könyve, szellemi-lelki hagyatéka e posztmodern apóriát célozza és járja körül úgy, hogy az értünk egészen semmiért emberré lett háromságos Isten drámájába emeli. Egy Betlehem-miniatúra, a Szentcsalád konkrét alakja ihleti a kontempláció során, hogy fény vetüljön az isteni, az istenemberi és emberi szeretet ingyenességének (gratis) illetve hiábavalóságának (frustra) titkaira. Azon a forrásvidéken járunk, ahol szegénység és gazdagság, élet és halál nem zárják ki egymást, sőt, a valódi termékenység együttes jegyeinek bizonyulnak.